Egy zenész a vad Északon 4. rész

Juhász Gyula
2016. 12. 13.
Megosztás


A Nivrámtól a Liversingig 1966 – 1967 A jelentős dolgok gyakran csendben kezdődnek. A zenekarok csendben, nyugodtan próbálnak zárt teremajtók mögött. A muzsikusok sok esetben otthon, vagy egyikük lakásán un. „szárazpróbát” tartanak, megbeszélést ahol a stratégiát „dolgozzák” ki. Ami vonzó a jazz zenei „jamekben” , azt kulturált, de nem igazán szelíd formában megtalálták a fiatalok, csak éppen Rolling Stones, The Beatles, Them, The Whoo zenéjével és sok saját szerzeménnyel fűszerezve a rock koncerteken. A Nivrám, Nevada és a Liversing együttesek koncerten mutatták be a hangzó eredményt a sok sok próbával eltöltőtt hónapok munkájának gyümölcsét a fiatalokkal zsúfolásig megtelt rákospalotai Csokonay Mihály Művelődési otthonban. A dátum 1967 februárja.


De előbb még néhány szó a környezetről. Mintha New Yorki, vagy Woodstocki képzeletbeli ismerőseinkhez látogatnánk – oldott, de mindig mértéktartó a hangulat, a rendőrség és az „Ifjú Gárda” fizikai jelenléte, egy két hangosabb szó a jegyért sorban állók között, a szünetben egy sör. Barátok között vagyunk, a rajongótábor hovatarozásától függetlenül.

És ez volt az alapvető benyomásom a zenészekről, muzsikus kollégáimról, értsd a három koncertet adó együttes tagjairól. Vidáman komoly, keményen dolgozó, jó emberi- közösségi kapcsolatba került csapatok voltak ezek az egyszerre „előadóművész” és „lázadó” fiatalság. Azt hiszem és mára biztosan merem állítani, hogy olyan fiatal muzsikusok léptek föl, akik mind elkötelezett és dolgukat szeretettel művelő zenészekké formálódtak. A zenekarok programja jó ízléssel összeállított, eleven műsor volt. Teljesítményük mögött az a fajta munka volt érezhető, amire a mindennapokban is szükség van de talán egy ilyen pár órás együttlét, konkuráló muzsikálás, még jobb feltételeket teremt hozzá. Én a színpadról úgy éreztem, hogy láthatóan és érzékelhetően megérintette a fiatal közönséget az, hogy mi, a zenészek nem csak „üzengetünk” nekik, hanem velük vagyunk és szinte szimbolikus átvitt értelemben velük zenélünk. Talán ez az a fajta „régimódi” kontaktus a hallgatósággal, amiből valamit vissza kellene hozni a mai koncertéletbe is. Természetesen be kéne hozni a műsorválasztás igényességét is, korunk zenéjére való nyitottságát, meg a rendszeres koncertlátogatás (elfogadható, a fiatalok pénztárcáját is figyelembe vevő belépőjegy árakkal) fiatalságnevelő erejét is.

Akkor mi csak kezdetét láttuk valaminek. Sok ilyen koncert volt, erőt sugárzó zenészekkel, zenekarokkal. Nem kell a koncerteket és a résztvevőket nagydobra verni, nem kell, hogy az utókor halhatatlanná tegye. De akkor a rákospalotai Csokonai Művelődésházban megsejtett fantasztikus lehetőség és a fiatalokkal való együttlélegzésre kibontakozott. Az egész ország zenei kultúrájára is jó hatással volt. De ha mégsem, jó magot ültetett egy kis, kedves budapesti előváros társadalmi talajába.

Keresve sem lehet jobb példát találni zenei életemnek arra az ellentmondására, amellyel én nézhettem szemben, amikor elvállaltam a híres óbudai Liversing együttes felkérését, miszerint, hogy legyek tagja a „bandának”. A zuglói Danuvia Gépgyár kultúrtermében működő és székelő Liversing együttes a színpadi rockzenélés magyarországi egyik legnépszerűbb képviselője és egyik legnagyobbika volt ezekben az években.

Mi volt az ami ezt a zenekart, a Liversinget kiemelkedővé tette, nemcsak a budapesti rockzenekarok, de összmagyarországi rockbandák sorában is? Ötven év távlatából is nehéz a válasz.

Hívjuk segítségül Zoltán János zenei újságíró A Nagy (De) Generáció, A LiveRsing Stori címü Zoltán és Társa BT. által 2005-ben kiadott kötetét. A könyvből kiderül, amit sokan már közhelynek tartanak, hogy a zenekarok igazi sorsa szerény, hétköznapi ünnepeken dől el, mégpedig akkor, mikor találkozik a közönséggel, amikor fellépnek és előadnak, amikor a közönség befogadja muzsikájukat, amikor az előadott zene a befogadók szellemi világában visszhangot ver, és ezáltal életre is kell. Szomorú aktualitást kölcsönöz a könyvben leírtaknak, az a sajnálatos tény, hogy az interjúkban megszólítottak közül sokan nincsenek ma az élők sorában. Az együttes néhai dobosa, Merczel András, gitárosa, Szendrődi Zsolt, Danyi Atilla zenész, vagy az egyik jól sikerült cikk szerzője és egyben a könyv tipográfusa, tördelője, a Red Rock Digitál Studio-Közép Kelet kft nyomda néhai igazgatója, Werderits Tamás (Bolygo) nincsenek közöttünk. A képeken, fotókon látható szereplők, egykori kollégák, ismerősök közül sokan nem élnek. Talán ez az egyik ok amiért a munka igencsak érdekes tanulságokkal szolgál.

De a ma is élö interjúalanyok között találjuk, a mai politikus és régi Óbudai patriótát, Tarlós Istvánt, Som Lajos zenészt (ő egyébként e sorok írójának unokaöccse), Vasadi Péter mérnök, egykori rajomgo, Földes László, Hobo zenész, szövegíró, Novetta Ferenc fotós, Vágó István író, hogy csak a leghíresebbeket említsem.

Mi tagadás a kötet nem éppen szokványos. A tartalomnak súlya, „üzenet” jellege van. A zenészekkel, a barátokkal és a rajongókkal készített interjúk többszörös fénytörésben mutatkoznak, magyarázzák, értelmezik az élményeket. Sokat tesznek, hogy a Liversinget új összefüggésbe ágyazva kapjon az utókor emlékezetében helyet.

Az interjúk közül leginkább a kor könnyűzenei felfogásának és művészetértelmezésének megértése szempontjából kulcsfontosságúak az aktív muzsikusokkal készített interjúk. Az ilyen irányú kérdésfeltevések még nem szerepeltek eddig, sem a sajtóban sem a dokumentumirodalomban. Megrendítő őszinteséggel, csöndes, belenyugvó bölcsességgel közlik az inerjú alanyok mondanivalójukat, élményeiket immár negyven – ötven  év távlatából. Az interjúk mozaikdarabkák, de nem teljesen szétszórt adalékok.

Lássuk mit mond, mi a válasza a fentebb említett kérdésre  a világhírű angol zeneesztéta professzor Christoph Wolf : „ The only performance reveals the particular, unique nature of any musical work, but it can be useful to take historical factors into consideration as well...” „... It is worth finding out, what it is about the orchestra or the performing musicians that makes it unique.”... (részlet Johann Sebastian Bach H-moll Mise LP-jének bookletjéből, 1985, Archiv Produktion, London, UK).

Ez a megállapítás beszédesen vall a zenéről sőt bizonyos értelemben mentes a zene elméleti problématikusságától is.Írásomban  igyekszem kerülni még a látszatát is annak, hogy „esztétikai rendszert” építenék. „Zenében gondolkodni, hangokkal gondolkodni, ahogyan az íróember szavakkal gondolkodik” (Jules Combarien francia muzikológus, a 19 – 20 század fordulópontján). A Liversing együttesre is  mint minden más zenekarra is vonatkozik, a zenében való gondolkodás alapvető kétfókuszsága is, mármint az, hogy vonatkozik a zene születésére és annak befogadására, arra, ahogyan a zenészek gondolatai újrafogalmazódnak, újraépülnek az előadókban és a hallgatóiban.

A Liversig együttes érdekes és romantikus környezetben született, Óbudán a 60-as évek közepén, 1964-ben. Zoltán János „A Nagy (De) Generáció” című könyvét, nagyon is helyes írói közhellyel kezdi: „Mi történt 1964-ben”: ebből megtudjuk a belpolitikai, külpolitikai aktualitásokat és a kultúra helyzetét is, mégpedig, globális vonatkozásban. Ezek után a szerző rátér a korszak szemléletére és gondolati világára, nemcsak a rock zenében, de általános értelemben is. Amiről a könyv szerzője nem tesz említést, de az interjúkból kiderül, hogy a nemzetközi zenei életben (elsősorban az angolszász területeken) éppen ebben a műfajban oly nehezen megfogalmazható, humánus tartalmat hangsúlyozzák műveiknek a zeneszerzők és az előadók. A rock zene kifejezési „vocabulárát”, nyelvezetét nem szabad összekeverni a divatos slágerzene kifejezési formáival. Az utóbbi egy elkoptatott és kiürült nyelvezetet használ sablonos gondolatainak közlésére. Így külső megjelenési formájában, hallgatása közben tetszetős, de lényegében az igazi tartalmát már elveszített epigon kompozíció jön létre.

A képen Kovács József látható, a Nivram egykori dobosa

Hogyan dolgozott a Liversig, milyen szakmailag is egyedülálló megközelítéseket használt a zenei anyag megformálására, a következő írásban próbálok választ adni.

Adalékként annak akit mélyebben érdekel a téma http://mno.hu/grund/a-kadar-kor-elnemitotta-oket-most-ujra-zenelnek-1374004 vagy http://index.hu/kultur/zene/2016/12/02/tury_arpad_interju_liversing_zenekar/

Juhász Gyula

Advent Oslo