Előttünk jártak II. Löffler Ervin

Kovács katáng Ferenc
2017. 05. 14.
Megosztás


...a forma veszít a fényezéssel. Löffler Ervin


Löffler Ervin szobrászművész (1922-2012) Budapesten született. 1940-ben érettségizett a magyar királyi Állami Berzsenyi Dániel Főgimnáziumban. Egy rajziskolában folytatta tanulmányait, majd kőszobrász képesítést szerzett a Százados úti Művésztelepen, ami tudvalevő, hogy Budapest első, egyben Európa legrégibb folyamatosan működő művésztelepe. “Az ott élő művészek nem alkotnak szoros művészeti csoportosulást, különböző felfogásban készítik műveiket. A képzőművészet és iparművészet legkülönbözőbb területein alkotnak. Létesítését 1909-ben kezdeményezték, 1910-ben hagyták jóvá, és 1911 novemberében már beköltöztek az első lakók. A terveket Wossala Sándor készítette. Tizenöt földszintes ház épült huszonnyolc műteremmel az akkori Budapest peremén. Temető, vasút és laktanyák választották el a voltaképpeni várostól. Kertészetek övezték, és szomszédságában épült fel a Fővárosi Kenyérgyár. Feljegyzések szerint ideiglenesnek építették; végleges helyéül Zugliget volt kijelölve, de az első világháború elsöpörte a terveket. A telep 1923-ban kapott villanyvilágítást. 1949 óta a Józsefváros része, korábban Kőbányához tartozott. Alkotott ott Grantner Jenő a római iskola tagja, Kádár Béla, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pór Bertalan, és még számos ismert művész.” (Irod.: Százados úti művésztelep kat., MNG, 1965) (lsd. a mellékelt fotókon) 

Kortárs művészek közül is éltek többen hosszabb, rövidebb ideig a telepen, mint pl. Bereményi Géza író, filmrendező, Szabados Árpád festő. A Százados úti művésztelep 2014 óta Magyar Örökség Díjas. Ervinnek Domján Barna barátjával közösen volt műterme a Tisztviselő telepi Család utcában, ahol több szobra is készült. A szovjet katonák 1944-ben kidobáltak belőle mindent, és lóistálónak használták. Ott készült munkái mind elvesztek, de barátja fotói néhányat megörökítettek közülük. 1942-ben az Erzsébet téren, a Nemzeti Szalon Tavaszi tárlatán állították ki egy pilisi vörös márványba faragott szobrát. “A Nemzeti Szalon a Magyar Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete volt, amelyet Budapesten alakítottak 1894. március 12-én abból a célból, hogy a magyar képzőművészet erkölcsi, anyagi és kulturális érdekeinek fölkarolását, a testületi szellem fejlődését előmozdítsa, a művészek és a közönség közti érintkezést élénkebbé tegye. A Szalon kiállításain, tavaszi és őszi tárlatain a kor legnevesebb hazai és külföldi alkotói szerepeltek (pl. Borsos Miklós, Ferenczy Béni, a Nyolcak, Gauguin és a francia impresszionisták, az olasz futuristák).” (forrás: Művészet, szerk. Lyka Károly) (lsd. a mellékelt fotón)
1957-ben nagyjelentőségű kiállításnak (Tavaszi tárlat) adott helyet, melyen hosszú évek után először avantgárd és nonfigurativ műveket is lehetett látni. Utolsó kiállításrendezési periódusában, 1959-ben jelentős gyűjteményes tárlatokat is bemutatott. 1960-ban város-szépítési indokokkal lebontották (alapjain forog 2013 óta Európa legnagyobb provizórikus, 332 ülőhelyes óriáskereke. (A szerk megj.).
Löffler Ervin egyik kolléganőjének teljes családját deportálták, egyedül maradt Pesten. Ekkor Ervin megkérte szüleit, hogy az ifjú hölgy lakhasson náluk. 

A fiatalok végül is összeházasodtak, majd 1946-ban elhagyták Magyarországot. Ervin bevallása szerint eléggé kacskaringós úton jutottak el 1947 tavaszán Norvégiába. Érkezésünk után rögtön tanulni kezdtük a nyelvet. A segítőkész tanár, értesülvén Ervin képességeiről, agyagot szerzett az alkotáshoz. Ervin egyik szobrát még abban az évben beválogatták az oszlói Őszi Tárlatra (Høstutstilling: a legnagyobb norvég kortárs képzőművészeti seregszemle, ahol zsűri válogat, s bárki beküldheti a munkáit. 1882- től minden évben megrendezik. 1930-tól a Művészek Házában (Kunstnernes Hus) látható. 2010-ben például 1842 jelentkező 4762 munkája közül 87 alkotó 100 alkotását állították ki. Ervint 1948-ban is, majd évekkel később egyre rendszeresebben válogatta be a szigorú zsűri. Munkái akadémista, realista stílusban készültek. Az akkori gipszformák még ma is megvannak. Ervin Oslóban egy kőfaragó műhelyben kezdett dolgozni, de fizikuma alkalmatlan volt a megerőltető munkára, így asszisztens lett egy szobrászművész mellett. Majd sorra következtek hasonló beosztásai. 1954-ben kaptak norvég állampolgárságot. A háború után nagy lakáshiány volt Norvégiában is. Egyszobás kislakásban éltünk két kisgyerekkel és kutyával. Igaz, volt saját konyhánk, fürdőszobánk. Két gyermekük még csak 10-11 éves volt, amikor feleségét elvesztette. Gyereknevelés mellett kevés ideje jutott önálló művészi megnyilvánulásra. Azért az alkotást sosem hagytam abba. Időnként mindig készítettem valamit. Amikor a gyerekek önállók lettek, könnyebb is lett, meg nem is. Bizonyos szülői feladatok egyből hiányozni kezdtek. 1970-71- ben norvég ösztöndíjjal Magyarországon alkothatott, ahol sikerült találkoznia korábbi szobrász ismerősével, Kiss Kovács Gyulával (1922-1984). Megismerkedett másokkal is. Mihály Árpáddal (1937), Nagy István Jánossal (1938) teremtett szakmai kapcsolatot. Hosszú élete során termékeny alkotó volt. Sok-sok szobor készült, mert azt hittem, hogy lehet sokkal jobban csinálni, és megpróbáltam újból-újból. (lsd. a mellékelt fotókon)
Hat önálló kiállítást rendezett Oslóban, a legteljesebb 2002-ben a Steen Galériában, és 2006-ban a Művészek Egyesületében (Kunstnerforbundet). Vidéken Hamarban, Skienben, Bergenben, Stavangerben, Sandefjordban, Haugesundben, Trondheimben, Arendalban, Tyraban állított ki. Külföldön csak egy önálló kiállítása volt, de az a szobrászok Mekkájában, Pietra Santában (az ott kiállított szobrokat hozta el a Steen Galéria 2002-es kiállítására.(A szerk. megj.) Magyarországon, a Műcsarnok nemzetközi biennáléján kétszer állították ki 1-1 szobrát. Csoportos kiállításon láthatták Monacoban, Finnországban, Lettországban. Köztéri munkái vannak Romsåsban, az Oslói Egyetem Társadalomtudományi Kara előtt (lsd. a mellékelt fotón), az oslói Orvosi ügyelet bejáratánál, a Rendőrakadémia teraszán, a Datasentralban, Tønsbergben a Tűzoltóságon. Az utóbbi évtizedekben szobrait nem maga faragta. A plasztilinból megformált modellt egy régi kollégája öntötte gipszbe. Ott, ahol magam is dolgoztam két évet, s megismertem a műveletek csínját-bínját. De ő jobban csinálja. A gipszmodellt Pietra Santába (Pietrasanta) vitte magával, ahol kőszobrászok a megálmodott nagyságúra faragták. Az ott élő kőfaragó dinasztiák munkáját igénybe vette többek között Michelgelo, Henry Moore, Juan Miro is. Mindig ugyanaz a mester dolgozott neki. Megtanult annyira olaszul, hogy a műveletek során megértsék egymást. 

Mint egy ismertetőben olvasható: “A szoborkészítés hosszú folyamat. Egy kéttonnás tömböt például géppel nagyjából formára vésnek, majd három-öt hónapot is eltöltenek a gondos faragással, mire elkészül a mű. Talán egytonnányi márványt is lefaragnak időközben. Hajdanán kalapáccsal, vésővel, csiszolóval dolgoztak. Napjainkban a kézi sarokcsiszológépek és a sűrített levegővel működő vésők, vagyis az útburkolat feltörésénél használatos légkalapács „kisebb testvéreinek” a segítségével felgyorsult a munka egy szakasza, de a részleteket továbbra is kézi erővel kell kidolgozni. Az eredmény lélegzetelállítóan gyönyörű lehet! Sok helyen mára már eltűnt a márványfaragás ősi mestersége. Ám hála az itt található készleteknek és a mesteremberek évszázadokon át felhalmozott tapasztalatának, valamint azoknak a művészeknek, akik idejönnek, hogy elsajátítsák a helyiek szakértelmét, Carrara és Pietrasanta vidékét joggal nevezhetjük a márványfaragás egyetemének.” 


Második felesége, Tone Drage zongoraművésznő oldalán kiegyensúlyozott, teljes életet élt oslói otthonában. Óriási sétákat tett a közeli Vigeland park árnyas ösvényein. Igaz, kerülte az embereket, de ha megszólították, mindenkihez volt egy bíztató szava. Az elektromos áramhoz hasonlította magát, igyekezett mindig a kisebb ellenállás irányában haladni, kompromisszumra hajló, konfliktuskerülő ember volt. Fiatalon minden könnyű, ma már a cipőt is nehéz bekötni.
A 70-es években váltott, s lett nonfiguralista. Utolsó éveiben, a kezdethez vissza- viszatérve, egyre több figura, testjel, arcvonás bontakozott ki a szobraiból. Szűk társaságban hamiskás mosollyal mondogatta: legjobb szobraimat gyermekkororomban csináltam.
2012 májusában, Löffler Ervinnek művészi pályája elismeréseként, Dr. Réthelyi Miklós, a kultúráért felelős miniszter a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet adományozta**. A már súlyosan beteg művész számára nagy öröm és elégtétel volt a szülőhaza elismerése. Halála után, életmű kiállításának augusztus 9-ei megnyitóján, 90. születésnapjának előestéjén a norvég Művészek Egyesületének székházában Ervin hozzátartozói, pályatársai és norvégiai magyar honfitársai körében Vörös Tamás az oslói Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivője kifejezte részvétét, majd átadta az emlékplakettet és a hozzá tartozó igazoló okiratot a művész özvegyének, Tone Drage Løfflernek. (lsd. a fotómellékletben!)

* A vastagon szedett idézetek a Löffler Ervinnel készült kisfilmből valók. Bogya Emese
Lujza – Kunszenti Kovács Dávid – Kovács Ferenc: Löffler Ervin portré, Duna TV
2002.)
** Ághegy 2012. 5296. oldal




Tone Løffler és Vörös Tamás
Harald Løffler, Debreceni Mária és Vörös Tamás, első titkárok, fotó Ann Forberg
Zenész, fotó Kovács Ferenc
Megtört forma, fotó Kovács Ferenc
Műterem 1930 körül
Százados utcai művésztelep 1912
Pro Cultura Hungarica-Løffler Ervin
Előttünk jártak II. - Borítókép