Járt-e Szabó Magda a Sarkantyú utcában?

Kovács katáng Ferenc
2018. 11. 21.
Megosztás


Az Úr az ilyen nagyon, nagyon vidéki embereket, mint én is, néha megsegíti. Szabó Magdát a halála előtti napokban még sikerült meginterjúvolnom. Az életrajzi adatok szerint is ez volt az utolsó. Nem mintha egyikőnk is erre hajtott volna.


De minek ennyire előre szaladni, a vidékiség is megér néhány gondolatot. Szülővárosom, ahol a magam fajta szájtáti könnyen orra bukhatott a Krúdy taposta lábnyomokban. Vagy naponta rohant el a Városháza emeleti ablakai alatt, amik mögött a már nem éppen tejfelesszájú, de még fiatal Mikszáth Kálmán szállt meg, amikor a Pesti Hírlapot tudósította a Tiszaeszlári perről. És akkor még nem is szóltunk Móricz Zsigmond látogatásairól, amikre azért fanyalodott, mert a Nyugat folyóiratnak kellett előfizetőket gyűjtenie. S minimum két alkalommal a városi színházat is megtisztelte jelenlétével. Először a Sári bíró bemutatóján, másodszor a naiva szerepeket játszó Lili leánya egyik fellépésén.
Gyűjti, gyűjtögeti a vidéki halandó a hírességek elszórta apró emlékmorzsákat, hogy legyen miből építkezni a sivárnak, porosnak, aluszékonynak csúfolt, Isten háta mögötti településen.
Könyvtár mindenütt van, még fiók részlegek is. A Vay Ádám utca sarkán, a Morgó temetőhöz közel, egy aprócska; salátásra olvasott könyvekkel. Mesés birodalom. De ott volt a hat évvel idősebb nővér könyvgyűjteménye is. Gondosan elzárva ugyan, de egy kulcs könnyen felkutatható. Pöttyös és Csíkos könyvek tucatjai. Megannyi, nem 10-12 évesnek való titokzatos szöveg. Első találkozás Szabó Magdával. Álarcosbál, 1961, Születésnap, 1962. Nem is említettem soha, senkinek. Fiúgyerek nem tesz ilyet, nem olvas lányregényeket! Csak titokban, kert végében, fa tetején megbújva. Valamiért elhittem, hogy Quod licet Iovi non licet bovi.

Közvetlen az érettségi után, 1967-ben talált rám a Mózes egy, huszonkettő. Azóta sem tudom szavakba önteni, hogy miért taglózott le úgy, mintha villám csapott volna belém. Előtte három évvel Az ifjú Werther szenvedései volt hasonló hatással rám.

Hosszú évek teltek Szabó Magda nélkül. Ám amikor Oslóban Magyar Filmklubot vezettem, a Filmadaptációk sorozat kapcsán eljutottam hozzá (is). A megjelentek sorában új arcok bukkantak fel a három részből álló sorozaton. Akkor döbbentem rá, hogy Szabó Magdát rajongásig szeretik a középkorú, de az ifjabb hölgyek is. Igyekeztem filmes oldalon tartani a témát, hiszen a hallgatóság egy része nálamnál járatosabb volt az írónő életművében. A rövid filmrészletekkel illusztrált elméleti előadás után alkalmanként egy-egy filmet néztünk végig: Danaida (Zsurzs Éva, 1970), Abigél (Zsurzs Éva, 1978),  Az a szép, fényes nap (Szőnyi G. Sándor, 1981).

A Katalin utcát csak 2007-ben, az „utolsó interjú” előtt olvastam. Nem azért, hogy Szabó Magdának imponáljak vagy a „jól tájékozott” szerepében tetszelegjem, hiszen Szabó Magdával nem lehetett konkurálni. Az interneten kutakodva bukkantam egy címre: Járt-e Szabó Magda a Katalin utcában? Nagy bizonyossággal a Herczeg Ferenc-féle mondásra kacsintott a cikk szerzője: Járt-e Cecil a Török utcában? Váratlan-e, hogy ezt a poént nem hagyhattam az elektronikus országúton heverni? Bizony mondom, Szabó Magda igenis járt a Sarkantyú utcában. Nyíregyházán.

Születésének 100. évfordulójára előhalásztam korábbi jegyzeteimet, „olvasónaplómat”, hogy a Napút folyóiratban is emlékezzünk Szabó Magdára. Újraolvasva, s a rövid játékfilmet is rendre végignézve, végképp megbizonyosodtam arról, hogy hozzám legközelebb mégis a légies, mesés Für Elise áll, s a pompás családi korkép, a Régimódi történet.

Visszatérve az utolsó interjúra, semmi okosat, különlegeset nem tudtam kérdezni. Hagytam mesélni, emlékezni és jó tanácsokat osztani. Íme egy kis részlet ízelítőül:
KkF: Väinö Linna finn író minden nap három oldalt ír. Mi az Ön módszere? Milyen rendszerességgel, hány oldalt ír naponta, milyen napszakban, írógéppel, kézzel vagy számítógépen?
SzM: Minden regényírásom azzal kezdődik, hogy egy frappáns, egyetlen mondatba sűríthető felismerés kezd izgatni. A probléma mindinkább közeledik hozzám. Aztán csak nézek magam elé, kávét iszom, beszélgetek vagy a virágaimat locsolom, és közben gondolkodom. Írásaimat többnyire egy évig is komponálom magamban. Csak akkor ülök az írógéphez, amikor a fejemben az utolsó mondattal is elkészültem. Amikor írok, akkor már csak szerkesztek. Szigorú terv szerint dolgozom, kezdettől otthon vagyok hőseim házában, tudom a regényem utolsó mondatát is. Ha közben, mielőtt elkészültem, beszélnék róla – az olyan lenne, mint amikor valaki kiengedi a kávéfőzőből a gőzt. Ha elmesélném, amit meg kell írnom, megfosztanám a munkafolyamatot a feszültségtől. Még a kiadónak is álszinopszisokat írok: mielőtt regénybe fogok, kitalálok a nyilvánosság számára valami hasonlót.

Akit érdekel a teljes beszélgetés, az Ághegy skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyamban, az alábbi helyen, a Járkáló rovatban megtalálja:   https://matarka.hu/cikk_list.php?fusz=128909

 

Szabó Magda (1917. okt. 5.- 2007. nov. 19.)