A Magyar Széppróza Napja

Kovács katáng Ferenc
2018. 02. 17.
Megosztás


2018-tól kezdődően Jókai Mór születésnapján emlékezünk meg a magyar prózáról. Az irodalomkedvelő norvégiai magyaroknak készülő beszámolóm megírásához Szentmártoni Jánost, a Magyar Írószövetség elnökét kérdeztem az előkészületekről. ”Novemberi indítványunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, élén Balog Zoltán miniszter úrral, támogatásra méltónak találta, és megbízta szövetségünket, hogy szervezze meg és koordinálja végig a rendezvénysorozatot az egész Kárpát-medencében. Köszönet a bizalomért és a támogatásért!


Egy hónap állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy – a sajtóban zajló viták kereszttüzében – mozgósítsuk a kortárs magyar irodalom szereplőit, kialakítsuk a Magyar Széppróza Napja arculatát, elindítsuk a központi honlapját és facebook-oldalát, elkészíttessük a reklámfilmjét stb.
    Az ügy mellé elsőként állt oda a Magyar Művészeti Akadémia, amely támogatja is a rendezvénysorozatot, és az Informatikai és Könyvtári Szövetség, amely a megyei könyvtárakat állította csatarendbe. De köszönet illeti a többi szakmai partnerünket is, valamint a közmédiát, amely az esemény népszerűsítésében vállalt fontos szerepet.”

A közelmúltban tartott sajtótájékoztatón Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának vezetője elmondta, hogy ”A Magyar Széppróza Napját, irodalmunknak ezt az új ünnepét első alkalommal 2018. február 18-án rendezzük meg hagyományteremtő szándékkal. Ez a választás egyrészt tisztelgés a magyar széppróza felülmúlhatatlan, nagy alkotója előtt, aki mint ’48-as márciusi ifjú, történelmi személyiségnek is kiemelkedő volt.” Szentmártoni János a továbbiakban azt fejtegette a sajtóbemutatón megjelenteknek, hogy ”Jókai Mór rendkívül jó választás, mert írói életműve a mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye, amely komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték.”

Az idei események február 12-én kezdődtek országszerte. A nyitórendezvényre – egy irodalmi est keretében – a pesti Magyar Napló Könyvesboltban került sor. Ezt rengeteg színes esemény követi egészen február végéig. 61 intézmény (határon inneni és túli írószervezet, kulturális egyesület, könyvtár, önkormányzat stb.) csatlakozott és szervez programokat, összesen több mint 120 rendezvényt – beszélgetésektől kezdve rendhagyó irodalomórákon át felolvasásokig – egy híján 80 településen, 150 kortárs prózaíró és irodalomtörténész főszereplésével.  Részletes tájékoztatás az alábbi helyen olvasható: http://www.magyarszepprozanapja.hu/programok.html

E hagyományteremtő esemény kapcsán érdemes elolvasni három, Jókaival kapcsolatos újsághírt. Rögtön érthetőbbé válik, hogy miért is fontos és nagyszerű a most beharangozott, országhatárokon is átívelő kezdeményezés.

– ”Én például sok Jókait olvastam, de most nem lenne kedvem újra elővenni. És a gyerekeknek is csak azt tudom tanítani, ami nekem is izgalmat okoz. Ha valamit rossznak tartok, azonnal lebukom előttük” – mondta egy kiváló pesti gimnázium magyartanára. S csak azért nem írom ide a nyilatkozó nevét, mert nem érdemli meg, hogy sajtónyoma legyen, s talán azt sem, hogy tanítson…

– Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke (ebben a pozícióban már nem maradhat anoním) 2017 októberében a következőt nyilatkozta: ”Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelező olvasmányok listájáról, illetve Az ember tragédiájának is csökken a népszerűsége, izgalma, olvashatósága. Ugyanígy sajnos a Csongor és Tünde is mára teljesen élvezhetetlenné vált a középiskolások zöme számára. Az egész listának sokkal inkább húzódnia kéne a jelenkor felé.”

– Jókait mentsük meg, vagy a nebulókat? címmel 2018 január végén jelent meg egy cikk az egyik országos terjesztésű napilapban. Csak egy mondatot idézek belőle: ”A szülők, a tanárok olykor nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, hogy a gyerekek szenvednek egy-egy klasszikus olvasmánytól, olyanoktól is, amelyeket sok-sok évtizeddel ezelőtt az egykori gyerekek még faltak.”  

Én is idézettel reflektálnék a fentiekre. A NORMA Műhelyben jelent meg, és az Arany 200 pályázaton második helyezést elért dolgozatban olvasható Nádasdy-Farkas Irén tollából: ”Amikor az iskolában, még gyerekfejjel tanultam erről a műről (Toldi, a szerk. megj.), olyan hosszúnak találtam, hogy azt hittem, soha sem lesz vége. Olvasás közben azonban a sorok között megjelentek azok a képek, amiket Arany láttatni akart. A különleges szavak, amiket én korábban nem is hallottam vagy olvastam, értelmet kaptak. A megértéshez persze tanári segítséget kaptunk, és saját kézi szótárt készítettünk, hiszen abban az időben nem volt számítógép vagy kéz közelben értelmező szótár, hogy utánanézzünk a számunkra ismeretlen szavak jelentésének.”

Következésképpen nem a klasszikus íróinkkal, a mai fiatalok olvasni-lustaságával lehet baj, hanem a liberális téveszméken félreképzett magyartanáraink egy – remélhetően kisebb – részével. Akik meghátrálnak a nehézségek előtt, s akik félnek nemzeti hőseink, nemzeti szimbólumaink felmutatásától, tanrendben tartásától. Akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy példaképekre, hősfigurákra igenis szükségük van még a mai fiatalnak is. Ebben a nehezen érthető, gyorsan változó világban tán jobban is, mint valaha. És nem utolsó sorban olyan alapművelségre, amire bátran építhetnek majd egész életük során. A piramisok építését sem a csúccsal kezdték, s házaknak is alapot ásnak előbb… Még szerencse, hogy magyartanáraink nagy része inkább hallgat a józan eszére, mint az ilyen-olyan szervezetek ideológusaira.

Zárásként pedig ide illenek a XVIII. századi ír gondolkodó, író Edmund Burke szavai: «…a kultúra és a társadalom nem a történetesen éppen itt és most élő emberek kényelmére vannak, hanem a halottak, az élők és a majdan megszületendők között alkotnak mély szövetséget»