Kovács katáng Ferenc költő, író, műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját április huszadikán este a Nádor Teremben.

2017. 04. 26.
Megosztás


"A Norvégiában élő alkotót elsősorban az északi irodalom magyarországi megismertetéséért végzett több évtizedes munkájáért díjazta az alapítvány. Az elismeréssel járó, Sóváradi Valéria által készített egyedi oklevelet Szondi György, a Napút folyóirat főszerkesztője adta át a kitüntetettnek, akiről Szkok Iván festőművész portrét is készít. Kovács katáng Ferenc – emelte ki méltatója: Veres Emese Gyöngyvér, rádiós újságíró-szerkesztő – megengedheti magának azt a luxust, hogy azt fordítson, amihez kedve van. Azt, ami fontos lehet nekünk magyaroknak, hogy megismerjük azt az északi világot, hogy tanuljunk belőle, akár pozitív, akár negatív példaként álljon is előttünk az adott mű. Elcsépelt szó sokszor a híd, de ez esetben nem találok jobbat mindarra a tevékenységre, amelyet Kovács katáng Ferenc és felesége végez, mert ne felejtsük ki Ágnest, a feleséget, a társat a mindennapokban és az alkotásban, a szervezésben és utazásban, utaztatásban – hiszen a norvég szerzőket Magyarországra is elkísérik. Az immáron hetedik alkalommal odaítélt elismerést minden évben egy, az irodalmi műhelyhez kötődő alkotó kapja műfordítói s kultúraközvetítői életművének elismeréseként. Az előző években Báthori Csaba, Galgóczy Árpád, Gállos Orsolya, Szénási Ferenc, Tasnádi Edit és Bognár Antal vehette át a díjat. (A szerkesztőség)"


Veres Emese Gyöngyvér

LAUDÁCIÓ

Sétálok a szobában, és méregetem: mennyi lehet faltól-falig? A könyvespolcok ide vagy oda? Hol lesz hely a festményeknek, grafikáknak? Egyelőre minden dobozban, így Kovács katáng Ferenc könyvei is. Az is, amelynek akár parafrázisai lehetnek a kezdő gondolataim. Elevenen él bennem a kép, amikor az egyik ünnepi könyvhéten a nagy melegben éppen erről a kötetről beszélgettünk. A dolgozószobáról, amely szinte megelevenedett a versekben, a Krúdy-kalucsniról, Hamsun köpönyegéről, s azokról, akikről vagy akiknek dedikálva szólt éppen az a kötet. De említhetnék másik kötetet is. Vele együtt egy-egy emléket is, egy-egy beszélgetést. S ha tudnék verset írni, talán kicsit olyan lenne, mint Katáng két utolsó kötete. Hol faként, hol hegyként mesélt, taglalt, válaszolt egy másik fának, hegynek, illetve most víznek is, a svédországi Gaál Zoltánnak. Viszont rögtön ki is kell javítanom magam: a két legutolsó verseskötet, mert a legutolsó kötetét tegnap mutatták be, illetve az éppen ma kezdődött nemzetközi könyvfesztiválon is fogják. Ez pedig Katáng fordításainak sorát gazdagítja, ezzel együtt a mi ismereteinket Norvégiáról, a norvég kultúráról, társadalomról, irodalomról. Egy tudatosan vállalt szerep, ám mégis szerelemből - mondanám. Mert ugye ezt szoktuk mondani, ha valaki nem a megélhetésért végzi mindezt. Márpedig Kovács katáng Ferenc – ahogy számtalanszor elmondta -, megengedheti magának azt a luxust, hogy azt fordítson, amihez kedve van. Azt, ami fontos lehet nekünk magyaroknak, hogy megismerjük azt az északi világot, hogy tanuljunk belőle, – akár pozitív, akár negatív példaként álljon is előttünk az adott mű. Az elmúlt két és fél évtizedben annyiszor elhangzott a híd, az összekötő szerep. Elcsépelt szó sokszor, de ez esetben nem találok jobbat mindarra a tevékenységre, amelyet Kovács katáng Ferenc, Ferencék végeznek, merthogy ne felejtsük ki Ágnest, a feleséget, a társat a mindennapokban és az alkotásban, a szervezésben és utazásban, utaztatásban – hiszen a norvég szerzőket Magyarországra is elkísérik. Lehetne még szaporítani a szót, de azt hiszem – ahogy Ferit ismerem -, ő szeretné ezt legkevésbé, halk szavúan hárítana. Sejtem, hogy verseinek tematikája a közeljövőben gazdagodni fog, ahogy egy büszke nagyapához az illik, és biztos vagyok abban, hogy a norvég szerelem továbbra is megtermékenyíti immár nyugdíjas éveit.

Budapest, Nádor terem 2017. április 20.




Kovács katáng Ferenc költő, író, műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját április huszadikán este a Nádor Teremben. - Borítókép