Versek születésnapra...is...

Rodek Balázs
2017. 02. 03.
Megosztás


"A csalódottság mint nagy legyőzhetetlen szörny ül az életedben. Melyet persze te táplálsz tudat alatt azzal, hogy hiszel a negatív előjelekben."


Naplemente ősszel

Vérében fürösztött dallamok

Kísérik bús tengerébe a Napot.

Alábukik az óceánba.

Megtagadhatatlan a hanyatlása.


Kaposvár, 2001


Túl a gépeken

Bár már nem lát,
Bár már nem hall,
De itt van érez.

Érzi ezt az embertelen létet
Mindennek megfelelve haldokol.
Me
rt az élet nem élet.

Kérdem én?
Éreztél-e ízeket?
Szagoltál-e illatot?

Minden benned van,
Nem a mindenségben honolt.

Láttál-e szerelmet?
Láttál-e borút?
Volt-e előtted vándorút?

Haldokló ajkaidra az Isten vessen imát,
Nem lesz egy jó szó sem, ami a moston vezet át.

És te eldobod, túlmész rajta
Nem lesz az átoknak foganatja
Belenézel a tátongó mély űrbe
Elveszve de eltűnve, mégse.

A megjárt út ad erőt
Idő tengerekbe
És a nem számító dolgok lesznek

Fontosak egyben.

Egy génállomány visz
Tesz minket a sírba,
De ez viszi utódainkat
Előre a magasba!


Oslo, 2016 október 08.


Beköszönt az élet

Az éj furcsa köntösén át látom,
Látom álmodat.
Látom mindazt ami felemel,
Mindazt ami lenn maradt.

Ácsorogva áll most a szánalom.

Nincs ami megáll.

Nem segít semmi sem
A sajgó bánat stagnál.

Ha egyszer túlmész,
S majd feleded,
Meglátod hatalmas vagy!
Minden úgy lesz, ahogy tervezed!

Gurba lábain a frissen fakadó
Élet megállíthatatlan csíráinak
Beköszönt az élet,
S valóra vált mindent amit

Szemeidben láthat.


Oslo, 2016. október 25.

 

Az Ember

Az ember leült, semmibe meredt.
Gondolni próbált, ehhez fáradt volt.
Elméjében valami lassan dereng
Hajhász szíve torkában dobol.

A nap bukott alá a horizonton.
Színek kavalkádjával borítva be a felleget
A látvány úrrá lett a fájó bajon.
Egy pillanatra gondolatban művész lehetett.

Ahogy született a gondolatnyi művész
Oly gyorsan halt, s vele művészete
Magából alkotni rest volt
Elárulta újra üres szeme.

Ki tudni mióta rajta a zsarnok?
Beleette életébe magát a restség
Mit sem tudva járt, kelt
Amíg életére nem tört a tehetetlenség.


E tehetetlenségében ült az ember
Csak ült némán, gondolkodott,
Emlékművet állítva a pillanatnak
Kiötlött néhány gondolatot:

Ádáz harcot vív az ember
Önmagával, önmaga ellen
A lélek és szív csupa fegyver
Nem tudni melyik én nyer.

Mindenki hordozza a rosszat
Mindenki hordozza a jót
Mindenki egy utat választ,
Mindenki a kedvére valót.

Ezen gondolatok futnak át az elmében
Az ember újra határoz, tervez
Még ha ezután is elbukik
Háborút indít ezredszer.

Gondolatai hivatottak szolgálni a jót.
Felnézett az égre, felállt az ember.
Nehézségek árán vívott eszmékért
Lesz az emberből Ember.


Oslo, 2002. október 23.

 

Globalizációba cseppent elme

Már egy csepp sincs az önzetlenség poharában.
A csalódottság mint nagy legyőzhetetlen szörny ül az életedben
Melyet persze te táplálsz tudat alatt azzal, hogy hiszel a negatív előjelekben.

A társadalom szentségtelen márványasztalánál frusztrálod magad,
Ezzel, hogy helyes vagy helytelen?
De már elvesztetted magad.
Iróniája sorsodnak most
Csal az arcodra kacajt.

 

Túl nagy lett a nagy
S már nem fér bele
Az a sok nyelv, vallás, bőrszín és nézet.
Elméd mint testét a kinőtt kabátba a gyermek
Tuszkol-tuszkol bele.

 

Legyenek Darwinjai a fejedben
Túláradó mémek áradatának!
Legyen aki rendszert talál.
Ami most végbemegy,
Az örökké tovatűnő mának

Mély erdők hűvös fa odúiban
Születik-e képesség ?
Képesség túlélésre, megoldásra.
Fér-e még beléd meg nem ragadott gondolat a változásra?

S ha ezt az egész szétszaggatott,
Áldatlan áldott káoszt
Igazgatod napról-napra
Van-e szándék?
Van-e szándék még benned

Egy eljövendő virradatra?


Oslo, 2016. október 26.

 

Vágy a jóra

Lámpák világította köd függönyében
Feszül neki egy régi vágy, egy emlék,
A tudat korláttalan szárnyainak
Utat engedve a mostnak a mának.

Az elme szürke köntösén át
Derengenek pislákolnak a fények,
Beleolvadva valami újba

Törekvő öntudattalan lények.

A vigaszszomjas gondolatok
Csaponganak
S néha életre kelnek.
A vágy a jóra itt millió,
Temérdek.

Ablaktalan bús odúdban, te csapzott fajzat, te lélek,
Tudd, te vagy ki alkot,

Te vagy, ki éltet!


Oslo, 2016.október 26.

 

Születésnapodra

Mily temérdek, mindenség
A galaxisoknak csillagködökkel
Teli óceánja, árja!
Mily végtelen, mélytelenség!
Az univerzum ősből fakadó
Felölelő zavara, káosza.

Volt-e tudatosság abban
A bődületes ősi robbanásban?
Mely dacolva a káosszal, elhozta
Az életet a nap sugarába.

A nap melegétől virágzik
Burjánzik itt az élet,
S ebben a csodában ott vagy
Te is, elfoglalod helyed.

Te magad kutatod a létet
Önmagad és mások számára
Szomjas szemeidben elmerülve
Tárul fel a kémia tárháza.

A kultúrára szomjazásod
Szentjános bogarai zsonganak,
Világítanak meg teret
S táplálják jó akaratú lelked.

Erős szívedben a jó,
Ellenálljon ha elragad az indulat
Reméld, mindig jő valami új
A vihar szertefoszló felhői alatt

Hideg, fagyos estéken
Üljön asztalodnál jószavú barát
A szeretet mindent betöltő fénye
Vezessen az életeden át!

Hitednek légy bizonyosa
Jó bor legyen szomjad oltója!
Napjaidat a szeretet beragyogja!
Ezt kívánom én születésnapodra!


Berlinger Balázs barátomnak születésnapjára.
Írva az Úr kétezer-tizenhatodik esztendejében, november havának harmadik napjában.

 

Rodek Balázs