VIII. Magyar Világtalálkozó-beszámoló

Kovács katáng Ferenc
2018. 10. 02.
Megosztás


Az idén immár nyolcadik alkalommal került sor 2018. május 12. és 21. között a Magyar Világtalálkozóra Aranyosapátiban, Budapesten, Hollókőn, Nagylócon, Ópusztaszeren, Szécsényben, Szegeden és a Tápió-régióban. ”A tíznapos eseménysorozat a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés fesztivál jellegű rendezvénye, amelyen a kultúra, a közélet, a gazdaság és a civilszféra szereplői találkoztak. Hidat építve a Kárpát-medencei és a világban szétszóratott magyarok között. Megjelentek az eseményeken a Magyarországgal barátságot ápoló külföldi országok képviselői is. A rendezvénysorozat megszervezésében, lebonyolításában a 15 éves évfordulóját ünneplő Panoráma Világklub öt kontinens mintegy 95 országát átölelő közel 240 társklubja mellett társrendezőként és együttműködő partnerként számos szervezet vett részt.”



Az idén három programon volt alkalmam jelen lenni. A nyitó eseményt, immár hagyományosan, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány biztosította május 12-én Aranyosapátiban (Aranyosszigeten, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében).

 Ne engedd a templomot és az iskolát" (Reményik Sándor)

A falvak helyzetéről és jövőjéről rendezett nemzetközi konferencián – mások mellett – Kardos Béla, a  Sydney térségében élő magyar szervezetek elnöke ismertette a földrész településszerkezetének sajátosságait. Dr. Dupka György (Ungvár, Ukrajna), a  Magyar Művelődési Központ igazgatója szomorúan elemezte a kárpátaljai magyar közösség, benne a falvak helyzetét. 

 A népességcsökkenés, a szerzett kisebbségi jogok állami korlátozása mellett szinte egyetlen pozitív tényként említette a magyar Kormány által támogatott – jellemzően a mezőgazdagságban dolgozó magyar nemzetiségieket segítő?, Egán Edéről elnevezett vállalkozás-fejlesztési programot. Kovács Ferenc (Oslo, Norvégia) szólt az interneten követhető, kapszulában élő tehenek távirányított „állatgondozásáról”, a földműveléssel és az állattartással kapcsolatos norvég helyzetről.

Az aranyosapáti rendezvényekre jellemző, hogy a nagy létszám ellenére mindig családias a légkör. Nick Ferenc főrendező és családja angyali természetességgel sürög-forog akár a szakmai, akár az azokat követő kulturális, akár a bendőtöltő pálinkás-bográcsgulyásos-boros programok között.

 „A magyar könyv úgy kell, mint a kenyér”

A magyar irodalom és nyelv napja a Világtalálkozón címmel tanulságos és érdekes irodalmi estre került sor május 14-én. Témája a szórványmagyarság irodalma és médiája, annak értékei, szerepe, hatása az emigráció életére. Ezen a nemzetközi konferencián ausztráliai, kanadai, amerikai, norvégiai és svájci magyar írók, közéleti személyiségek adtak naprakész helyzetjelentést a fent nevezett témában.

A kontinentális díszvendég Ázsia volt, ezért Indonézia nagykövet-asszonya,Wening Esthyprobo Fatandari (2017-ben, a VII. Magyar Világtalálkozón kapta meg a „Tiszteletbeli magyar” címet) színes, hangulatos beszámolót tartott hazájáról.

Az est fénypontja az idei Wass Albert Örökség Díj átadása volt. A két díjazott dr. Balázs Ildikó irodalomtörténész, több Wass Albert-tanulmány és a Wass Albert bibliográfia szerzője, valamint Vincze B. András kalotaszegi származású énekes-gitáros előadóművész. Utóbbi eddig Wass Albert 18 versét zenésítette meg.

 A konferencia előadásai közül kiemelkedett dr. Balázs Ildikó „Wass Albert világfigyelő szellemisége” című szakmai prezentációja és Gyimóthy Gábor (Svájc) nyelvhűségről tanúskodó sziporkázó és tanulságos előadása.

Többek mellett én is felkérést kaptam egy rövid előadásra, aminek keretében Sulyok Vince költő, történész, könyvtáros norvég – magyar kulturális kapcsolatok terén végzett hiánypótló, lelkiismeretes munkájáról szóltam, majd bemutattam a 89. Ünnepi Könyvhétre megjelent, Gaál Zoltán Svédországban élő költővel közösen készített verseskötetemet (Vizek egymás között, Napkút Kiadó, Budapest). 

Az irodalmi estet Vincze B. András közreműködésével Kovács Krisztina

székelyudvarhelyi énekes-gitáros színesítette.

 ”Hollókőben egy jámbor vitéz lakék” (Tinódi Lantos Sebestyén)

A Világtalálkozó magyarországi díszvendége Nógrád megye volt, ahova a rendezvénysorozat 9. napján különbusszal jutottunk el. Első vendéglátónk Nagylóc, majd Szécsény városa és Hollókő következett.

Rózsa Miklós magyar származású, háromszoros Oscar-díjas hollywoodi zeneszerző Nagylócon töltötte gyermekéveit. Emléktáblájának megkoszorúzása után 

Nagylóc történelmével, látnivalóival, mindennapi életével ismerkedhettünk meg, majd a helyi hagyományőrzők színes néptánc- és népdalműsorral kápráztattak el minket.

Szécsényben a környéket bemutató kiselőadások után különös élményben részesültünk. A Fölszállott a páva népdalverseny győztesei, a Haraszti ikrek (Julcsi és Marcsi) varázsoltak el bennünket. 

Hollókőn bekapcsolódtunk a színes pünkösdölő programokba. Sűrűn kattogtak a fényképezőgépek, a népviseletbe öltözött helyiek szívesen álltak modellt az UNESCO Világörökség falu főutcájának jellegzetes házai előtt. 

 A VIII. Magyar Világtalálkozó eseményein sok ezren vettek részt. Mintegy negyven országból érkeztek, többek között Ausztráliából, Új-Zélandról, Kuvaitból, Algériából, Indonéziából, Argentínából, Floridából, New Yorkból, Mauritániából, Svájcból, Spanyolországból, Norvégiából, Svédországból. És természetesen a határon túli magyar közösségekből és a magyarországi városokból, falvakból is. A több tucat rendezvény közül mindenki megtalálhatta a maga kedvencét. Ígérem, a jövőben is jó előre értesítem az olvasóinkat a Világtalálkozó programjairól, hátha közülük mások is kedvet kapnak a részvételre.

(szövegforrás, fotók: http://www.vilagtalalkozo.hu/home?subSiteId=1)

 

Kovács katáng Ferenc                                    

Oslo, 2018. nyarán




Hollókő, Pünkösd
Nagylóci táncosok