Új Kőrösi Csoma Sándor Program által Magyarországról kiküldött ösztöndíjas

Erdő Andrea Anna
2017. 09. 18.
Megosztás


Erdő Andrea Annának hívnak. Felkérést kaptam, hogy írjak magamról pár bemutatkozó gondolatot. Bemutatni magam, mások számára kontextusba helyezni önmagam a világban, számomra összetett feladat. A legtöbben jogászként, egyesek oktatóként, kevesek novellaíróként, sokan a művészetek nagy kedvelőjeként ismernek.


A norvégiai magyar közösség számára mégis inkább úgy mutatkoznék be, mint a Kőrösi Csoma Sándor Program által Magyarországról kiküldött ösztöndíjas.

A következő kilenc hónapban azon fogok munkálkodni, hogy az Osloban és környékén élő magyarok számára minél gazdagabb kulturális, irodalmi, filmes, színházi programokat, gyerek- és kézműves foglalkozásokat szervezzek.

Nagyon fontos számomra a kreatív munka, az alkotás, a művészetek és általában a kultúra, valamint ezek közvetítése. Tömeges fogyasztó vagyok, bármit szívesen megnézek, elolvasok vagy meghallgatok, legyen szó skandináv művészfilmről, szépirodalomról, színházról, képzőművészetről, kortárs táncelőadásról vagy komolyzenei hangversenyről. A szürke hétköznapokat számomra mind ezek teszik színessé és úgy érzem, hogy hozzásegítenek ahhoz, hogy nyitottabban, befogadóbb módon közelítsek a világhoz és benne élőkhöz.

Remélem, hogy az elkövetkezendő időszakban nagyon sokaknak lesz alkalmam személyesen is bemutatkozni és az általam szervezett programok által az itt élők hétköznapjait színesíteni. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a magyar kultúra változatos sokszínűségét becsempésszem a norvégiai hétköznapokba is.