Magyarok Északon

Molnár Gábor
2017. 02. 06.
Megosztás


Ezekben a napokban nevezetesen február 6.-án tarják a számi nemzeti ünnepet. Hát persze, hogy van magyar vonatkozású kapcsolat a számi-norvég-dán történelemben, hiszen mi mindenütt ott voltunk és vagyunk. 1769-et írunk, és a Vénusz átvonulás jelenségét tanulmányozza két magyar tudós: Hell Miksa és Sajnovics János, aki mellékesen helyben meg is alapozta a finnugor nyelvcsalád elméletének tézisét.


A Vénusz átvonulás, mint jelenség

A Vénusz tranzitnak vagy Vénusz átvonulásnak nevezett jelenség egy asztronómiai esemény mikor a Vénusz a nap és a Föld között halad el azzal egy időben, hogy a Vénusz pályája keresztezi a Föld pályáját, és ez szabad szemmel látható a Földről.  Mivel a júniusi átvonulások az éjszaka folyamán történnek, az átvonulás teljes eseményét, ami nagyjából öt órát tesz ki, csak az éjféli nap országaiban lehet végigkövetni 243 évenként, de akkor 8 éves ismétléssel.

 

A Vénusz mint kis borsószem halad át a naptányér előtt

Ilyenkor a bolygó napkorongba történő be- és kilépésének megfigyelése és mérések alapján pontosan meghatározható a nap és a Föld közötti távolság.

Történelmi visszatekintés

Az asztronómia technológiájának fejlődése lehetővé tette a Vénusz áthaladás megfigyelését már a XVII. században is, amikor Keplen táblázata alapján Horrocks, egy húszéves angol csillagász 1639-ben fél órán keresztül figyelte az áthaladás egy részletét. Jelentősebb megfigyelési és mérési sorozatokat az 1761 és 1769 átvonulás idejére tervezték az európai királyi udvarok csillagászai. Az 1769-es mérések céljából a Hétéves háború befejeződése utáni optimizmus és együttműködés szellemében nemzetközileg összehangolt expedíciókat szerveztek a jelenség kutatására. Mivel Vénusz átvonulás a Föld történelmének ebben a szakaszában, júniusban és az éjszaka folyamán történik, ezt kizárólag az éjféli nap európai területein, valamint a déli földteke behatárolt részein lehet megfigyelni.

Közel egy időben kezdte James Cook szervezni expedícióját III. György angol király megbízásából Tahitiba, amikor VII. Keresztély dán-norvég király kapcsolatba lépett Mária Terézia osztrák-magyar uralkodóval. A király a nemzetközileg elismert Hell Miksát, birodalmi főcsillagászt, a bécsi obszervatórium vezetőjét kérte Mária Teréziától egy expedíció szervezésére az észak norvégiai Vardő szigetére.

Hell Miksa (Maximilian Hell) 1720-ban született Selmecbányán apjának (aki ekkor 68 éves volt) 21., második házasságából született gyermekeként. Apja bányamérnök, aki saját tervei és számításai alapján többek között a világ első sűrített levegővel működtetett bányavíz szivattyúját építette.

Hell Miksa a XVIII. század egyik legjelentősebb és legismertebb gyakorló csillagásza, matematikus- és teológustudományi végzettséggel is rendelkező, jezsuita páter volt.

 

Mint Astronomus Caesareo-Regius (császári és királyi birodalmi főcsillagász), az ő felelőssége volt a csillagászati felszerelések szerkesztésének, terveinek és gyártásának végzése, a bolygók pályáinak megfigyelése, az asztronómiai évlap szerkesztése és kiadása. Feladata volt még a rendhagyó csillagászati események megfigyelése és ezek publikálása, valamint kapcsolattartás a nemzetközi szakértői körökkel, továbbá az ezek által végzett megfigyeléseik regisztrálása. Megbízást kapott arra is, hogy „…teljesen mellőzze mindazt, amit a régieknek és köznépnek babonája és az alaptalan asztrológia... beszél”.

Pályafutása alatt több csillagászati obszervatóriumot tervezett és épített, többek között a világ első forgatható kupolájú megfigyelőjét.

 

Máris Terézia felkérte Hellt az expedícióra, a korabeli dokumentációk alapján VII. Keresztély király iránti gesztusként, és a csillagászati tudományág fejlesztése céljából.

Sajnovics János (született 1733 Tordason) jezsuita pátert választotta expedíciótársként, aki filozófia, asztronómia, matematika és nyelvészet területein szerzett tudományos végzettséget.

Koruk németföldi földrajzkutatói már feltételezték, hogy  Európa legészakibb részén magyarhoz hasonló nyelven beszélnek, de ezek a német kutatók sem magyarul, sem az említett nyelven nem tudtak, feltételezésüknek egyébként sem volt nyelvészeti értékű megalapozása.

Sajnovics János ezért, túlmenően a csillagászati kutatási feladatok mellett, tudományos összehasonlító nyelvészeti kutatások elvégzésére is feladatot kapott.

Az expedíció három telerakodott lovas kocsival indult el Bécsből 1768. április 28-án. Tagjai: Hell Miksa, Sajnovics János, és Sebastian Kohl (mindenes).

Csillagászati eszközöket, két teleszkópot és Dániáig elegendő élelmiszert (tokaji borokat is) tartalmazott az úti málha.

Az utazás törvényfelfüggesztést is igényelt. A korabeli dán-norvég törvények értelmében ugyanis jezsuitáknak halálbüntetés veszélyeztetésével tilos volt a királyság területére lépni. Ezt a törvényt az expedíció idejére a király felfüggesztette.

Június elején érkeztek Koppenhágába, ahol négy hetet töltöttek el. Ez idő alatt a további felkészülésen kívül tudományos előadásokra használták fel a lehetőséget, a Dán Tudományos Akadémián a Vénusz átvonulásról és a feltételezett magyar-számi nyelvrokonságról.

Július 2-án hagyták el Koppenhágát jól felszerelt lovas kocsikon, még szakácsot is vihettek magukkal. Svédországi útjuk problémáktól mentes volt, de a norvég határon átkelve, romlott az utak járhatósága, kocsitörés, a lovak ellátásának hiányossága nehezítette a továbbhaladást, több helyen gyalogosan kellett járniuk útjukat. Közel két hónap alatt értek Koppenhágától Trondheimig, ahol házigazdájuk Johan Gunnerus Trondheim püspöke volt.

 

Három hétig tartózkodtak a városban, pihenték ki fáradalmaikat, de közben meghatározták Trondheim meridiánját és szélességi fokát is. Az egyházi vezetők engedélyével katolikus misét tartottak a városban tartózkodó 146 német katonának.

Útjukat augusztus 22-én hajón folytatták, új útitársat kaptak Gunnerus püspök tanársegédének Jens Finne Borchenvik-nak személyében. Borchenvik, aki már korábban is utazott az „Északi területekre” tudományágára nézve csillagász, nyelvész és botanikus volt.

A hét hetes hajóút Trondheimtól Vardøig nem kis veszéllyel járt, többször tépázta őket vihar és orkán, a hajózás folyamán három esetben is több napos várakozási időre le kellett horgonyozniuk szélárnyékos helyeken. Mint azt levelükben leírták, a viharban reszkettek a félelemtől és Istenhez imádkozva fogadalmakat tettek.

Végül 1768. október 11-én megérkeztek a 300 lelket számoló (ebből 50 katona) Vardøbe, Norvégia (és Európa) legészakibb erődítményébe.

 

Folyt.köv…